Krámli Gabi vagyok, lakberendező és közgazdász. Közel 30 év versenyszféra és pénzügyek után egy bátor döntéssel váltottam és immár gyakorló lakberendezőként dolgozom és valóra váltom régi álmomat.  És hogy hogy is indultam....

Azt  hiszem, a függönnyel kezdődött. Azzal a durva szövésű száda drapériával, melynek szálai felsértették a kezemet, miközben lelkesen kihúzogattam mintát adva ezzel első lakásom vadiúj függönyének. Ma azt mondanánk, DIY, akkor még SK-nak mondtuk. Mégsem, sokkal korábban kezdődött. Olyan 8 éves lehettem, mikor festés előtt Anyukám gyanútlanul megkérdezte, milyen színű legyen a szobám. Hát én nem akartam unalmas egyszínűt (vagy nem tudtam dönteni?) és feladtam a leckét a festőnek, csíkos falat rendeltem. Dícséretére legyen mondva, megoldotta, ha jól rémlik négy színből. Aztán a gimiben -mint mindenki- én is fejem vakargattam, mi legyek. Tanár? Ez sokáig befutó volt, de mikor kipróbáltam, milyen másoknak magyarázni, rájöttem, hogy ehhez nekem nincs türelmem. Jó döntés volt. Olykor eljátszottam a gondolattal: milyen műszaki pályát választanék? Erre a kérdésre egyszerű és egyértelmű válasz volt a fejemben, s talán hangosan ki se mondtam: belsőépítész. A felvételi tárgyak visszariasztottak, illetve csak a fizika... A matek mellé inkább a történelmet választottam, s mentem a közgázra felvételizni. Szóval a végén közgazdász lettem, s immár több mint 25 éve pénzügyekkel foglalkozom. De a lakberendezés örök szerelem maradt. Aztán mikor egy 22 éves munkaviszonyból hirtelen kívül találtam magam, úgy döntöttem, hogy kényszerű pihenőmet alkotói szabadságnak nyilvánítom, s a munka keresés mellett a hobbimnak éltem. Elvégeztem egy lakberendezési iskolát és okleveles lakberendező lettem! Szuper döntés volt!  Habár rövid ideig újra pénzügyi területen dolgoztam, végül úgy döntöttem itt az idő, hogy megvalósítsam régi álmomat és tényleg lakberendező legyek. A tanulás, az önmegvalósítás, a kitekintés, az alkotás rengeteg sikerélményt, oly sok ismeretet és megújulást ad. Lelkesen vetettem bele magam a gyakorlatba, hogy immár tényleges munkákon alkalmazzam a tanultakat. Eljött hát az idő, mikor már csak ezzel foglalkozom, s ezzel régi álmomat váltom napról napra valóra. Mert soha nem késő!